Így készült

Az alábbiakban röviden bemutatjuk, hogyan épülnek könnyűszerkezetes épületeink.

Fogadószint készítése (alapozás)

Az alapozás a „ház lelke”. Feladata az épület terheit közvetíteni a talajnak. Nem lehet eléggé hangsúlyozni az alapozás fontosságát, az itt elkövetett hiba gyakorlatilag javíthatatlan. Szerencsére a hazánkban előforduló talajviszonyok alapozási szempontból szerencsések, de néha előfordulnak olyan esetek ahol a hagyományos alapozási módszerek helyett költségesebb megoldást szükséges választani. Családi házaknál leggyakrabban a hagyományos sávalapot alkalmazzuk. Ilyenkor a teherhordó falak alatt (nem csak külső falaknál!) egy árok kerül kiemelésre, melybe beton kerül, szükséges esetben megvasalva. A lábazatot általában zsalukővel készítjük, melyek üreges beton elemek a helyszínen kibetonozva. Ezek közé kerül visszatöltve és tömörítve az árokból kiemelt föld, amennyiben megfelelő minőségű. A feltöltésre 10-15 cm osztályozott kavicsréteg kerül. Az így elkészült lábazatra és feltöltésre készítjük el az épületet is fogadó vasalt lemezbetont. A lemez betonozása előtt természetesen már a víz és csatorna alapszerelés csöveinek is be kell kerülnie az alapba.

Novodom szerkezet

Több mint 20 éves tapasztalattal, folyamatos fejlődéssel alakult ki helyszínen szerelt vázszerkezetünk. A hőszigetelési paraméterek megelőzik a mai kor elvárásait, sőt a 2021-től érvényes energetikai előírásokat is könnyedén teljesítik már most. Látványosan és gyorsan épül a szerkezet. Először a földszinti faváz készül: oszlopokkal, kiváltásokkal, vízszintes és ferde merevítésekkel. Majd a födém és a tetőszerkezet. Látványosan néhány hét alatt végleges formáját mutatja az épület a külső Betonyp lap burkolattal és a tetőfedéssel. A helyszíni szerelés előnye az egybeépült merev és stabil szerkezet mellett, hogy az építés közben apró változtatásokhoz könnyen és egyszerűen lehet alkalmazkodni, valamint minden a megrendelő szeme előtt történik : Látja a beépített faanyagot és a teljes szerkezet hőszigetelését, mielőtt azt az osb és gipszkarton burkolat eltakarná.

Villamos és gépészeti alapszerelések

A szerkezet építésével párhuzamosan kerül sor a villamos és gépészeti alapszerelésekre. Általában elmondható, a helyszínen szerelt könnyűszerkezetes családi házakban a az alapszerelések egyszerűbben és sokkal gyorsabban elvégezhetőek, mint más épületeknél. A külső falakon elhelyezett vízszintes lécváz tovább egyszerűsíti a gyors szerelést és a hőhíd mentességet. A vázszerkezet építésénél nem sok kérdés merül fel, hiszen az épület méretei adottak, a nyílások helye és méretei pontosan ismertek. Ma még viszonylag ritka, hogy családi házaknál belsőépítész segítségét vegyék igénybe. Szakembereink segítenek az optimális megoldások megtalálásában. A sokféle megoldás miatt, legtöbbször már az alapszerelések kezdetén pontosan ismerni kell a szerelvények pontos típusát, hogy a kiállások pontosan a helyükre kerülhessenek. A szerkezet építésekor helyezzük el a szükséges erősítéseket a falakban (konyhabútor, kazán, víztároló, tv, stb.). A külső falakon gyakorlatilag erre nincsen szükség a tűzgátló gipszkarton alatti osb lap miatt. Mára a rögzítéstechnika lehetővé teszi akár több 10 kg-os terhek egyszerű felszerelését.

Aljzat készítés, festés, burkolás

A „Novodom szerkezet” (falak,födém,tető) elkészülte után, a következő folyamat az aljzat szigetelése és betonozása. Ilyenkor készül a külső lépcsők a teraszok betonozása is. Ehhez fontos tudni a majdani burkolatok vastagságát és típusát. Nagyobb, egybefüggő felületek esetén szükség van úgynevezett dilatációk kialakítására (beton megszakítása), melyek az aljzat későbbi repedését előzik meg. Könnyűszerkezetes házaink nem repednek, köszönhetően az erős szerkezetnek illetve a megfelelő anyagokkal végzett hézagolásnak. A festés során lehetőség van természetesen egyedi igények megoldására. A burkolásnak a mai sokféle anyaggal, megoldással csak a képzelet és esetleg a pénztárca szabhat határt. Könnyűszerkezetes épületeknél különösen fontos a víznek közvetlenül kitett felületek előkészítése, szigetelése, megfelelő hézagerősítők és ragasztók és tömítő anyagok használata.

Kész épületek

A nálunk megépült könnyűszerkezetes épületekről szinte lehetetlen eldönteni, miből is készültek. Bármilyen forma és stílus megépíthető belőlük, a hagyományőrzőtől a modernebb formákig.